Bemutatkozunk
A Kárpát Országos Vállalkozói Szövetség
& KOVÁSZ
Egyesületünk legfőbb célkitűzése a fiatal és hagyományőrző vállalkozók megszólítása, célunk hogy a környezetvédelem fontosságára kívánjuk felhívni vállalkozók figyelmét úgy, hogy az innováció, hagyományőrzés iránt érdeklődő természetvédő társadalmat egy platformra
hozzuk.
Programjainkon számítunk a fiatalok aktív részvételére, az ő bevonásukkal kívánjuk ezeket megvalósítani. A hazai természetvédelem bevonása a vállalkozók mindennapjaiba kiemelt fontosságú, e téren az önszerveződő, fiatal vállalkozókat is szólítunk meg. Egyesületünk ezt a célt tűzte ki magad elé. Olyan közösség építettünk, a melyek helyi értékeket állítanak elő és biztosítják a helyi közösségek számára a munkahelyeket, termékeket, szolgáltatásokat.
A KOVÁSZ célja szerinti tevékenységéhez kapcsolódik a MAGYAR KULTÚRA, illetve a hagyományok ápolása mellett a természetvédelem és az innováció. Kiemelten kezeljük a helyi tradicionális szokások mellett a környezettudatos szemléletet.
- Hatékonyabb szakmai együttműködés kormányzati szereplőkkel
- Szakmai érdekek mentén képviselő személyek felkutatása
- KKV szektor megszólítása és segítése
- Együttműködés civil szervezetekkel, tudományos intézményekkel, valamint más üzleti, szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel
- Szakmai rendezvények/fórumok szervezése
Miért minket válasszon?
- Magyarországon egyedüliként a közbeszerzési pályázatfigyelést ingyen biztosítjuk
- Az aktuális kiírásokat napi rendszerességgel juttatjuk el Önnek, a pályázatok kategorizálását közbeszerzési tanácsadók végzik
- Cégre szabott tanácsadással segítjük közbeszerzési stratégia elkészítését a nyerési esélyek maximalizálása érdekében, vállaljuk részletes piacelemzés elvégzését
- A pályázati folyamat minden lépésében segítjük az Ön cégét az ajánlat, hiánypótlás, az árindoklás elkészítésétől az utólagos igazolások benyújtásáig
- A pályázati folyamatot saját fejlesztésű informatikai rendszerrel támogatjuk, Önnek be sem kell lépnie az EKR-be!
- Mert mi bebizonyítjuk Önnek, hogy egy kis- és középvállalkozás is nyerhet állami megrendeléseket nyílt versenyben!
![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/dron-400x400.jpg)
![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/dron-400x400.jpg)
DRÓNOS FELMÉRÉS
Gyors terepi felmérés, Látványos modellek,
Széleskörű felhasználhatóság, Nagy pontosság.
Számos végtermék - pontfelhő, 3D modell, DEM , ortofotó
![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/oktatas1-400x400.jpg)
![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/oktatas1-400x400.jpg)
OKTATÁSSZERVEZÉS
Hazai és nemzetközi (Kárpát-medence) szakember találkozó, szakmai szimpózium ami egy-egy szakmát érint. Ehhez a felsőoktatási hátteret nyújtunk és együttműködési lehetőségeket kínálunk.
BŐVEBBEN BŐVEBBEN BŐVEBBEN![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/tanc-400x400.jpg)
![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/tanc-400x400.jpg)
RENDEZVÉNYEK
Amit ezzel a programmal elérünk, egy esélyt-lehetőséget adunk a kulturális gondolkodás javítására és ezek után képesek leszünk a pozitív változásokra irányuló közös cselekvésben való részvételre.
BŐVEBBEN BŐVEBBEN BŐVEBBEN![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2017/11/kovasz-slide1-400x400.jpg)
![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2017/11/kovasz-slide1-400x400.jpg)
PÁLYÁZATFIGYELÉS
Tagjaink számára pályázatfigyelési szolgáltatást nyújtunk annak érdekében, hogy naprakészek legyenek az aktuális lehetőségek terén. Mindemellett tanácsadással segítjük tagjainkat.
BŐVEBBEN BŐVEBBEN BŐVEBBEN![](https://www.kovasz.hu/wp-content/uploads/2023/04/dron_page.png)