Mérnökhiány is van, nem csak kőművesből van kevés
május 9, 2019 0

Vészes az építő mérnökök elvándorlása, de reformra szorul a felsősokú képzés is. A szakmunkás utánpótlás egyáltalán nem megoldott, kevesen akarnak kőművesek, ácsok lenni – festettek nagyon borús, de reális képet a Portfolio szerdai Építőipar 2019 című konferenciáján.

Mi az építőipari munkaerőhiány legfőbb oka? – tettük fel indításként a kérdést a résztvevőknek. Nem meglepő módon a többség arra szavazott, hogy nagyon alacsony az iparág elismertsége, presztizse, illetve súlyos gát a szakképzett munkaerő külföldre vándorlása. Érdekes, hogy a legkevesebben az alacsony béreket jelölték meg, noha tudható, hogy a jövedelmeket vizsgálva a 19 legfontos ágazat közül az építőipar a 17. helyet foglalja el.

Mérnökhiány is van, nem csak kőművesből van kevés

Derczó István, a Weinberg 93 Építő Kft. ügyvezetője a skandináv modell követését sürgette, vagyis a felsőfokú szakképesítésű emberek igenis keressenek 20-30 százalékkal többet, mint a szakmunkás. Mérnökből is hiány van, csökken a végzős hallgatók létszáma, itt is jelentős béremelés kellene – mondta Dr. Joó Attila László, a BMT Építőmérnöki Karának képviselője.

Derczó István

ügyvezető igazgató

Weinberg 93 Építő Kft.

 Tovább »

Puskás András, a Puskás Művek Bádogosipari Kft. ügyvezetője szerint minden szinten hiány van, jól képzett felsővezetőből is. Utalt rá, hogy ma 3 bádogos, szigetelő nulla, ácsból legfeljebb két tucat szakmunkástanuló van.

Puskás András

társtulajdonos

Puskás Művek Bádogosipari Kft.

Puskás András fiatalkora óta végez bádogos munkákat, építészmérnöki, műszaki ellenőri diplomával, ács szigetelő bádogos szakmunkásképző bizonyítvánnyal és bádogos mestervizsgával rendelkezik. 20 éve tulajdonosa… Tovább »

Mi segíthet a szakmai kompetencia növelésében egy-egy munkavállalónál? – kérdeztük a hallgatóságot. A részvevők zöme arra szavazott, hogy évente legyenek továbbképzések az egyetemek, a vállalatok vagy a kamarák szervezésben. Ezt valamiféle külső anyagi ösztönzéssel is párosítanák.

A munkaerő megtartása a kivitelezői cégeknél is kötelező lecke, sorolták a megszólalók. Egyebek mellett ezért költ egyre többet a felkészült vállalat a dolgozók elhelyezésére. Patkó Veronika, a Rossimo Kft. ügyvezetője utalt arra, hogy manapság a munkásszállók kihasználtsága 95 százalékos, sőt, egyre több ilyen épül országszerte. „Közepes panzió is üzletet találhat abban, hogy elszállásolja a szak-és segédmunkásokat, de szakmai háttér nélkül ez nem lesz sikeres. Több önkormányzat is belevágott ebbe, de zömük kihagyta az üzemeltetői és kivitelezői szakmát és ez visszaüthet” – mondta a képviselő.

Patkó Veronika

Griff szálló igazgató

Rossimo Kft.

Patkó Veronika 16 éve dolgozik az idegenforgalom területén. Pályáját a Hunguest Hotels Zrt. berkein belül kezdte, a Hotel Ózon értékesítőjeként.Budapesten kezdetben három- és négycsillagos szállodák értékesítésében… Tovább »

Építőipar Konferencia

Építőipar Konferencia (galéria, 14 kép)












Fotó: Pictorial Collective