HU Language HU
Teljes megújulás vár az EKB-ra Draghi után
május 6, 2019 0

Könnyen lehet, hogy Mario Draghi mandátumának lejártával nem csak új elnököt, hanem teljesen új stratégiát is kap idén az Európai Központi Bank – írja a Bloomberg. A lap cikke szerint a vezetői posztra esélyes Olli Rehn teljesen új eszközöket adna a jegybank kezébe, mely így a Fed által kitaposott útra léphetne.

A finn jegybank jelenlegi elnökét tartják az egyik esélyes jelöltnek, a kampányának részét képezheti az is, hogy nemrég az EKB teljes megújítását helyezte kilátásba. Rehn szerint azért lenne szükség a stratégia felülvizsgálatára, hogy az árstabilitás akkor is elérhető legyen, ha a jegybanknak nincsenek eszközei az infláció élénkítésére.

Draghi mandátuma ősszel jár le, várhatóan nyáron választják majd meg utódját. A posztért eséllyel száll harcba Rehn mellett Erkki Liikanen, elődje a finn jegybank élén, valamint a német és a francia jegybankok első emberei.

Rehn egyelőre nem részletezte terveit, de többször beszélt arról, hogy a negatív vagy nulla kamatok mellett továbbra is alacsony infláció komoly kihívást jelent a jegybank számára. Az EKB mellett a másik nagy globális szereplő, a Fed is jelenleg próbál alkalmazkodni a válság utáni világhoz monetáris politikájának változtatásával.